Milyen panaszok esetén érdemes egy funkcionális életmód mentort felkeresned?
Miért nem elég a hagyományos orvoslás? – Avagy mi marad ki a képletből
A hagyományos orvoslás során, ha valamilyen panaszunk van, akkor az adott terület szerinti szakorvost megkeressük, aki a panaszaink alapján felállít egy diagnózist, és ad rá valamilyen tüneti szert, amit rövid vagy hosszabb távon szednünk kell, azonban a kiváltó okot nem szünteti meg. Az orvos nem vizsgálja, hogy milyen tényezők vezettek oda, hogy az adott állapot/betegség kialakult, és csak az adott szakterületen belül vizsgálódik.
Ez a rendszer logikus – de vajon elég? Vegyük például, ha fáj a fejed. Elmész az orvoshoz, aki felír egy fájdalomcsillapítót. A fájdalom talán csökken, de megkérdezte-e valaki, hogy mennyit alszol? Mennyire stresszes az életed? Vagy hogy naponta mennyit bámulod a monitort? Aligha.
A modern orvostudomány fantasztikus eredményeket ért el, kétségtelen. Ha eltörik a lábad, vagy tüdőgyulladást kapsz, nem a gyógynövényes könyvedet fogod keresgélni, hanem bemész a kórházba. De mi van azokkal a krónikus panaszokkal, amik nem múlnak el? Mi van a visszatérő fejfájásokkal, a fáradékonysággal, az emésztési gondokkal, vagy éppen azzal, hogy valahogy rosszul vagy, de minden leleted negatív?
Itt jön képbe az, amit holisztikus szemléletnek hívunk. A test nem egy autó, aminek az egyik alkatrésze meghibásodott, és cserélni kell. Az ember egy összetett, érző lény, akinek a teste, lelke és szelleme szoros kapcsolatban áll egymással. Ha valahol kibillen az egyensúly, az előbb-utóbb tünetként jelentkezik.
A kérdés az: vajon tényleg csak a tünetre kell koncentrálni? Nem lenne érdemes inkább azt is megnézni, mi van a háttérben?
Például:
Milyen élethelyzetben vagy most?
Van-e olyan dolog, amit régóta cipelsz magaddal, és nem tudsz feldolgozni?
Mennyire figyelsz oda magadra, a tested jelzéseire?
Mennyire kiegyensúlyozott az életed – érzelmileg, fizikailag, mentálisan?
A válaszok gyakran ott rejtőznek, ahol nem is keresnénk – a mindennapi szokásainkban, gondolatainkban, érzéseinkben.
Nem arról van szó, hogy dobjuk ki az orvosságokat, vagy ne menjünk orvoshoz. Hanem arról, hogy egészítsük ki a képet. Mert a tünet lehet egy figyelmeztetés is: valami változtatásra szorul. Ha csak elnyomjuk, nem fog megszűnni az ok. És újra, meg újra visszatér.
Lehet, hogy ideje egy kicsit más szemmel nézni magunkra. Nem csak mint egy „beteg testre”, hanem mint egy egész, komplex lényre, akinek minden porcikája – és érzése – számít.
